Szezon

Igen itt van már a kertek alatt. Itt kell lennie, hiszen már nagyon várjuk.
Az ajtó résébe talán már be is tette a lábát, hiszen a bulvárhírek között olvashattuk, hogy Ausztriában, októberben ilyen korán még nem esett le a hó.
Aki arra utazott, már láthatott havas tájakat, hegyeket. Persze itthon is hullott már néhány centis hó magasabb hegyeinkben, de az - annak itthoni rendje és módja szerint - elolvadt.
A felkészítő edzéseket is sokan elkezdtük már. Ezekből egyre többféle van. A futás mellett hódít a nordic walking, rengeteg hívet szerezve magának.
Ebédszünetben a világhálón szörfözve ilyenkor egyre többen látogatják, látogatjuk meg a sífutással kapcsolatos honlapokat. Az oldalakon is feltűnnek már a sítáborozásra felhívó hirdetések. A Téli Olimpiáig is már csak mintegy százat kell aludni. Ezernyi apró jele van tehát a tél közeledtének.
Ilyenkor jó látni, olvasni, hogy a sífutás szerelmesei közül - azzal hivatásszerűen is foglalkozó lelkes kemény magból - sokan odafigyelnek azokra, akik oly sokat tettek az ügy érdekében. Szusza bácsi születésnapi fényképeit látva, sokuk egész életét végigkísérte a sífutás. Szerintem nem lehetünk elég hálásak nekik, azért, hogy tudásukat átadják.
Mi nem vagyunk sífutó nemzet, nem is leszünk azzá, de szeretjük. Szeretjük a telet, a havat, a sífutó barátainkat, a léceinket. Igen szeretni nem csak embereket lehet, hanem tárgyainkat is. Pontosan ugyanúgy. Kellő gondoskodással, odafigyeléssel.

Foltán Zoltán
2009. november 6.

sífutó táborok

Böhmerwald
(2012. február 25-től
március 4-ig)

Rogla, Szlovénia (2012. március 14-től 18-ig)

Amennyiben a linkek nem működnének, az információkat megtalálják a www.sifutas.hu weboldalon!